Tévhitben

A Kaleido színpad éppen virágkorát éli. Főleg most, hogy Kalos fia (fogadott fia) is itt van és segít. Persze Len egy kicsit makacs, nagyszájú, és persze mindig kiáll az igazáért . És ez így helyes. Kalos épp arra készűl, hogy eldöntse, kit visz a Világi Cirkusz Találkozóra. Mindenkit az irodájába hivatott.

-         Figyelem! Meghívást kaptunk a Világi Cirkusz Találkozóra. Eldöntöttem kiket viszek magammal. Sora, Leon, Len és Sophi. Most menjetek bepakolni holnap reggel indulunk. Köszönöm.

-         Te fater.Én nem megyek. Fasz kivan, hogy mndenhova magaddal ráncigálsz. Én életem, én döntöm el mit kezdek vele. Vili?

-         Neveletlen kölyök. Jössz és kész!

-         Na jó de csak azért, mert Sophi is megy.- odament Sophihoz átkarolta a derekát és a fejét a lány vállára tette.

-         Na de Len?- kérdezte a lány pironkodva.

-         Bocsi kiscsillag nem tudtam megállni.- majd nyomott egy puszit a lány arcára és elment.

„ Jajj Len! Miért nem tudom megmondani neked, hogy mennyire szeretlek. Olyan nehéz így. De te úgysem szeretsz igaz? Ráadásul Párizsba megyünk. Ott lakik Sam. Életed nagy szerelme. Azt hiszem szólok Kalosnak, hogy én nem megyek.” Gondolkodott Sophi még egy darabig hazafelé menet, aztán visszafordult és rohant a színpad felé. amint odaért Kalos irodája elé, kifújta és összeszedte magát, majd bekopogott.

-         Gyere be Sophi.

-         Honnan tudta, hogy jövök?- kérdezte Sophi.

-         Láttam rajtad, hogy valami nem hagy nyugodni amikor elmentél.Nos?

-         Hát…sokat gondolkodtam és arra jutottam, hogy nem megyek Párizsba.

-         Ennek van valami köze Sam-hez?

-         Nem…egyáltalán…csak nem érzem magam elég jónak a feladathoz.- hazudta Sophi.

-         Biztos?

-         I…igen…bi…biztos.- dadogta Sophi.

-         Ha csak ez a gond, akkor majd elmegy helyetted May.

-         Miiiii? May? Na azt már nem. Az a beképzelt egós liba nem léphet a helyembe, az kizárt. Hamarabb lennék öngyilkos.- háborodott fel Sophi.

-         Tehát akkor jössz?

-         Nem… én nem azt mon…

-         Rendben ezt megtárgyaltuk.

-         De…

-         Pakolj össze. Holnap találkozunk. Viszlát.

-         Ooo…Viszlát.- sóhajtotta sophi majd elhagyta az irodát.

Mikor visszaért a szállásra bedölt az ágyba.

      -Jajjj…ez nem igaz. Miért pont én. Ha a közelemben van elolvadok. Az a lány meg…ne igaz.- sóhajtozott Sophi.

      -Látom valami nem hagy nyugodni.- szólt közbe Fantom.   

      -Nem nincs semmi. Te meg miért nem Sorát fárasztd éppen. Miért az én agyamat zsibbasztod?

     -Én csak…

-         Nem kellenek a rébuszos tanácsaid a kártyáidból. Köszi.- Sophi kezdte magát egy kicsit felhúzni.

-         Akkor az lesz a legjobb ha…

-         Még egy szó és garantálom, hogy az Antarktiszig meg sem fogsz állni. VILÁGOS???- felelte Sophi eléggé idegesen.

-         Jó befogtam.

-         Helyes.

Másnap indult is a gép. Én mellém persze, hogy Len ült és próbált szórakoztatni de valahogy nem volt humorom, tudván, hogy talán élete szerelme a reptéren várja álmaim férfiját. Így telt a hosszú út Párizsig. Mikor megérkeztünk mindenki felvette a csomagját és elindultunk a szállás felé. hamarosan feltűnt egy fiatal lány aki nagy izgalmat keltett  Lenben.

      - Len! Len! Én vagyok!- kiabált a lány messziről integetve. 

-         Sam? Sam, tényleg te vagy az?- Len eldobta a csomagját és ő is futni kezdett. Mikor odaért megölelték és megcsókolták egymást. Sophi úgy érezte mintha ezer tőr döfné át a szívét.

-         Olyan rég láttalak. Mi van veled. Hallom artista lettél.

-         Jaja, a fater tulajdona a Kaleido színpad, aztán most ott csinálok hülyét magamból. Hiányoztál. Nagyon!

-         Te is nekem.- mondta a lány és újra megölelték egymást majd odasétáltak a többiekhez.

-         Oké, mindenki ő itt Sam, Sam ők itt mindenki.

-         Hello. Én Sora Naegino vagyok, ő pedig itt Sophi Jonshon.

-         Nagyon örvendek.- erőltetett mosolyt az arcára Sophi.

-         Ö itt a faterom Kalos Eido.

-         Örvendek.- illedelmeskedett Sam.

-         Én is de most menjünk.

Mikor a szálláson voltunk mindneki elfoglalta a helyét, és elment aludni. Kivéve Sophit. Csak forgolódni tudott. kiment a teraszra egy kis friss levegőt szívni

-         Ez nem lehet igaz. Miért foglalkoztat ennyire az, hogy mikor van és egyáltalán az, hogy kivel?

-         Ez azért van mert szereted.- mondta Fantom.

-         Tudom de akkor is. Nem szabadna, hogy ennyire fájjon ha nincs velem.

-         Sajnos ebben nem tudok segíteni.

-         Te sose tudsz semmiben segíteni.

-         Ez nem igaz.

-         De igen.

Ezzel a beszélgetés le is lett zárva. Már hajnalodott mikor Sophi lefeküdt aludni. Mikor fölébredt nem érezte jól magát. Reggeli után elmentek gyakorolni egy kicsit mert, aznap este a gála után tartani kell egy kis bemutatót.

-         Sophi! Minden rendben van? Nagyon sápadtnak látszol.- aggodalmaskodott Sora.

-         Persze, minden rendben csak nem aludtam valami túl jól.

Ez volt a végszó. Menni kellett gyakorolni, nekem Len volt a partnerem. Mikor a közelében voltam, mindig a pillanat jutott eszembe amikor megcsókolta Sam-et. De a próba ennek ellenére rendben zajlott. A végén odajött hozzám Len.

-         Neked meg mi bajod van? A gyakorlat alatt nem néztél egyszer sem a szemembe. Legalább  akkor nézz a szemembe amikor hozzád beszélek.- orddított Len teljesen kikelve magából.

-         Nem érzem valami jól magam. Mi lenne ha nem ordítanál? Köszi.

Len felháborodottságában elviharzott. Aznap este volt a gála. Mindenki ki volt öltözve, ott volt mindenféle puccos nép. Az este mindaddig felhőtlen volt amíg meg nem jelent Sam.

-         Len! Len! Itt vagyok!

-         Sam, jaj de jó, hogy látlak.

-         Ne haragudjatok, de egy kicsit fáj a fejem. Kimegyek az erkélyre egy kicsit.- szólt közbe Sophi.

-         Mi baja van?- kérdezte Sam.

-         Én sem tudom.

-         Beszélned kéne vele

-         Miért?

-         Csak. Menj!- lökdöste ki Sam az erkélyre Len-t.

-         Szija! Szép idő van nem?

-         De igen. Ne haragudj sok dolog jár a fejemben, elmegyek sétálni egyet.

-         De..- már nem tudta befejezni a mondatot, mert Sophi el is tünt.

A bemutatkozó elmaradt mert a gála túl hosszúra nyúlt. Sophi mindenfelé sétált és egyre csak gondolkodott.

„ Minek kellett idejönnöm? Csak marcangolom magam amiatt a csaj miatt. De akkor is zavar. Ha megjelenik akkor Len számára én megszűnök létezni. Ebből már elegem van. Inkább visszamegyek a szállásra. Már biztos mindenki alszik”

Mikor visszatért a szállásra és ment volna be a szobájába látott egy alakot az ajtaja mellett a földön ülni.

-         Merre jártál. Már égen-földön mindenki téged keresett.- szólalt meg az alak. Len volt az

-         Mióta érdekel az téged?

-         Mióta ismerlek azóta érdekel.

-         És minek?

-         A fenébe is áruld már hogy mi a franc bajod van velem?

-         A fenébe is az, hogy itt vagy és az , hogy szeretlek. Nem tehetek róla. Fáj minden egyes érintés, csók és szó amik nem nekem szólnak. De nem lehetsz az enyém mert Sam-et szereted. Olyan vagy mint egy jégcsap mégis valahányszor a közeledbe vagyok el tudnék olvadni. Az lesz a legjobb ha nem nagyon vagyunk egymás közelében, te összejössz Sam-el, és pedig összeszedem az összetört szívem darabjait és elfelejtelek.- mondta Sophi már sírva.- És most kérlek menje el.

-         Szólhatok és is valamit? Amikor megcsókoltam a reptéren Sam-et az ne volt semmi mert már nem szeretem. Amióta a színpadnál vagyok nem szeretem mert mikor megláttalak egyből beléd szerettem És nem lesz másképp.

-         Ez tényleg igaz?- kérdezte még mindig sírva Sophi.

-         Igen.

Ezután megölelték és megcsókolták egymást. Az ez utáni idő boldogságban telt. Nem telt el sok idő és ők is megpróbálták az angyalok táncát. Ezután ők voltak a Kaleido Starjai!